Több régi tagunk itt ismerkedett meg ezzel a művészeti ággal és felnőttként ma már hivatásának tekinti, fotós vagy filmes foglalkozást választva.  Az is öröm, ha hobbiként marad meg a fotózás szeretete és magas szintű tudással rendelkező, amatőr fotós válik később a ma fiatal tehetségeiből. 

Kiállításunk – címének megfelelően – az Országos Diák Fotópályázat díjazott alkotásaiból merít. A MAFOSZ által meghirdetett verseny kiállítása még egy hétig látható a Benczúr Házban, Budapesten. Az ország minden tájáról érkezett alkotások közül 80 képet tartott a zsűri érdemesnek a kiállításra, ebből 24 a mi gyermekeink alkotása.

Fotókörünk a II. helyet szerezte meg. Külön öröm számunkra, hogy a középiskolások egyéni versenyében Gönczi Gergely III. helyezést ért el!

A 2017-2018-as pályázat három témája a következő volt:

Ellenfény – Piros – Vonalak, formák

Ezen a kiállításon néhány képpel – Ősz témában – először mutatkozik be az új nemzedék is.

Beszámolóink
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Linkek
Fontos időpontok

„Kesjár 35” 2024. május 17.

Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés 2024. június 4.

Kesjár-nap/DÖK-nap 2024. június 14.

Ballagás 2024. június 21.

Tanévzáró 2024. június 22.

Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés