Elérzékenyültünk, ezt be kell vallanunk. Egy kalapot felvenni a földről valakinek emberfeletti küzdelem. A zene, az összekapaszkodó tekintet, a lendület, a mozgás…. vagyis a tánc - még ha a pár egyik tagja kerekes székben ül is -  forrasztott  össze minket kétségtelenül a mai programindító napunkon.

 A 7 szokás keretein belül az egymásra figyelést, egymás megértését helyeztük a középpontba. A Nem Adom Fel Alapítvány segítségével kerekes székes táncot, akadályversenyt, vakvezető kutyákkal való ismerkedést és érzékszervi  játékokat ismerhettünk meg. A műszaki érdeklődésűek a robotika világába nyerhettek bepillantást.  Zeusz és barátai  görög táncházzal emelték a hangulatot. A szülői munkaközösség pedig a  kemencéből felszálló illatról gondoskodott.

A kesjáros zöld póló, az egyszerre elállt lélegzetek, a felzúduló taps és a megérintettség pillanatai jellemezték a mai napot.

„Igyekszem, hogy mindenki, akivel együtt töltöm az időt, gazdagabb és vidámabb legyen általam.”

Többek között erre esküdtünk a mai napon, gyerekek és kollégák egyaránt.

Mészáros Orsolya

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Beszámolóink
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Linkek
Fontos időpontok

„Kesjár 35” 2024. május 17.

Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés 2024. június 4.

Kesjár-nap/DÖK-nap 2024. június 14.

Ballagás 2024. június 21.

Tanévzáró 2024. június 22.

Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés