Kedves Szülőtársunk!
A 7 szokás egy életvezetési program, amelyet az élet számos területén – az iskolában, a családban vagy a munkahelyen – segítségül tudunk hívni. Jól felépített rendszere időtlen alapelveket tanít. A gyerekeink olyan szerencsések, hogy már kisiskolásként elkezdik tanulni, és ezáltal életrevalóbbak és talpraesettebbek lesznek.
Az iskola Világítótorony („VT”) szülői csapatának küldetése is a 7 szokáshoz kapcsolódik: értéket teremtve a szülők felé úgy közvetíteni a 7 szokás filozófiáját, hogy azt a mindennapi életükben is tudják alkalmazni. Hisszük ugyanis, hogy a 7 szokás alkalmazása nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára hasznos lehet.
És hogy mit csinál pontosan a VT 7 szokás szülői csapat?
Nagy szeretettel várunk eseményeinken, és ha kedvet érzel hozzá, akkor a VT-csapatban is. Persze szülőként mi is tudjuk, hogy a család, a munka és az egyéb tevékenységek összehangolása sokszor felér egy bűvészmutatvánnyal. Ezért fontosnak tartjuk, hogy minden tagunk annyit vállaljon, amennyit családi életével, munkájával összeegyeztethetőnek tart. Sok projektünk van, amelyek között mindenki talál olyan kisebb-nagyobb feladatot, amit jó szívvel el tud vállalni. Emellett évente 5-6 találkozónk van, amelyekhez online is lehet csatlakozni.
Reméljük, hamarosan találkozunk!
Kérdéseiddel, ötleteiddel addigis keresd az osztály VT-felelősét.
Világítótorony 7 szokás szülői csapat
„Kesjár 35” 2024. május 17.
Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés 2024. június 4.
Kesjár-nap/DÖK-nap 2024. június 14.
Ballagás 2024. június 21.
Tanévzáró 2024. június 22.