
Kedves Olvasó!
Szeretettel köszöntünk a „7 szokás percek” első számának olvasói között.
Ezzel az újítással és az év során tervezett 7 szokás programokkal azt szeretnénk elérni, hogy ne egy újabb kötelezően elvégzendő feladatnak tekintsétek a 7 szokás bevezetését gyermeketek (és akár az egész család) életébe, hanem egy segédletnek, amely segítségével még hatékonyabban és sikeresebben tudjátok élni a mindennapjaitokat.
Minden alkalommal egy, a 7 szokással kapcsolatos, gyakorlatias témáról fogunk írni Nektek. Ebben a számban – ráhangolódásként - összefoglaljuk röviden a 7 szokás rendszerét és célját, majd a következő hónapoktól az egyes szokásokat vesszük végig.
Ezen kívül minden alkalommal villáminterjú keretében egy-egy pedagógust, iskolai dolgozót mutatunk be és faggatunk a 7 szokással kapcsolatban is. Első számunkban Alkonyi Krisztina igazgatónővel készítettünk interjút.
Sok programmal készülünk az idei tanévre, ezekről is igyekszünk mindig hírt adni. Ebben a hónapban aktuális programunk a 7 szokás bemutatkozó délután, szeptember 28-án 17:00-kor az iskolában, amelyet főként az elsős szülőknek, de igazából minden érdeklődőnek ajánlunk. Itt megismerkedhettek velünk és kicsit bele láthattok a 7 szokás rejtelmeibe.
Addigis jó olvasást kívánunk!
Reméljük, minél többször találkozunk élőben is!
a VT szülői csapat
Lapszámaink:
1. 7 szokás percek - 2022. szeptember.pdf
2. 7 szokás percek - 2022. október.pdf
3. 7 szokás percek - 2022. november.pdf