Ezt az ünnepet lassan elfelejti a köz – a mi iskolánkban egyre fényesebb a nap. Reggel sejtelmeinket is felülmúlva fogadtak bennünket szülők, diákok. Feldíszített iskola, mosolyogtató, könnyeztető műsor a gyerekektől, megindító anyai köszöntő és sütemények és torták és kávé és frissítők és figyelmesség és törődés…

Az első órát minden osztályban szülő tartotta – mi pihentünk. Sok dicséretet tettünk el diákjainkról: szépen működtek együtt nyolcadikosok, alsó tagozatosok, minden osztály egyaránt lényegében ismeretlen felnőttekkel.

Most nyilvánvalóan felragyogott az érzés: a tanár nem lehet keserű, megtorpant ember – egyetlen karizmája a jövőbe vetett feltétlen hit.

Köszönjük, köszönjük!

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>

p>