„Nem megyek el, de nem jövök vissza,

lábam tétován lép ismeretlen útra.

Mindent, ami voltam, itt hagyok,

s más alakban élem a holnapot.”

Nagyon erősen így éreztük ma – mindannyiunk szemébe beég az elsős, aki a színpadon avatódik kesjárossá: ma nagyra nőve, széppé finomodva, karakteressé válva, izgatott életbe rohanás előtt ugyanők ültek odafenn. Megtettük, amit kell, rózsalugas, hetedikes búcsú, megindító zene, elmerengő gondolat, óvó szavak, összeölelkező családok – de a nyolcadikos hirtelen magányos lett. Megérezték, ami elkerülhetetlen – ezt az ajtót ki kell lökni, azt az ajtót becsukni… félállapot, még nem és már nem tudom, ki vagyok.

Nagyon fognak hiányozni!

 (nagy méretű kép)

 (nagy méretű kép)