Minden eredményünket megünnepeltük, közzétettük, jutalmaztuk – a tanév elmúlt. Erőn felül igyekeztünk megtartani alapértékeinket: a védett fészek iránti elkötelezettségünket, ami egy jó iskola elengedhetetlen szerepe, a felvételizők bejuttatását azokba a középiskolákba, ahová képességeik rendelik Őket, az elsősök sokaságát belesimítani a Kesjár világába, kiemelkedő sporteredményeink fenntartását, biztosítani új, olykor kerülő utakon, szülői támasszal az egyedi, esztétikus iskolabelsőt, eközben megőrizni józanságunkat, derűnket a következő tanévekre: azt reméljük, helytálltunk, diák, tanár egyaránt.
Eltért ez az évzáró a szokottól: Bölcsföldi László, a FranklinCovey Magyarország ügyvezető igazgatója, Gerber Zsuzsa, az Életrevaló program hazai elindítója és Bessenyei Brigitta, az Életrevaló program szakmai vezetője voltak vendégeink: 7 éves munkánk ért révbe – ma „Magyarországi referenciaintézmény” címet nyertünk el az országban először. Megérintett bennünket a szép szó, amivel kísérve kaptuk meg az elismerést. Köszönjük minden Tanár, Diák, Szülő, Budaörs Város Önkormányzata támogatását, nem gyengülő hitét abban, amit célként jelöltünk meg: megőrizni kiválóságunkat új eszközökön át létrehozott iskolaprofilt teremtve.
A rendezvényen készült képek letölthetőek itt....
„Kesjár 35” 2024. május 17.
Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés 2024. június 4.
Kesjár-nap/DÖK-nap 2024. június 14.
Ballagás 2024. június 21.
Tanévzáró 2024. június 22.