Nemrég egy Arisztotelész-idézet jött velem szembe, miszerint a kultúra jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.

Két évig bujkáltunk menedékeinkben. Csendesen, de töretlen kitartással. Tanítottunk zenét is és tanultuk, hogy hogyan lehet online zenét tanítani. Ahogy a csepegő víz is kikezdi a sziklát, mi sem adtuk fel és a gyerekek sem. Mennyire felértékelődtek a közösségi érzést nyújtó iskolai rendezvények. A COVID elleni védekezés szabályainak enyhülésével úgy vágytunk egy aulában megrendezett iskolagyűlésre, megemlékezésre vagy bármilyen közösségi programra, mint a mélyből felbukkanó gyöngyhalász az oxigénre.

A Zengő7 nem csak egy színpad, ahol egy héten keresztül élő zene szól. A szereplők szemében motiváció, a felkészítő tanár számára inspiráció, a hallgatóság és mindannyiunk részére közösségi tér, örömforrás. Az elmúlt, közel húsz évnyi Zengő7-hez képest az idei szolidabb volt, számszerűleg kevesebb szereplővel, de annál nagyobb emocionális bázissal. Jó volt látni, hogy a közönség soraiban az alsós osztályok mellett végig ott voltak a felsőseink is - ötödiktől nyolcadikig. Két év kimaradt. Az első három évfolyam számára ez volt az első zengedezés. Sok idő eltelt. Aki a zenei héten Mozart duetteket játszhatott tanárával a színpadon, az első COVID hullám idején kezdte a hegedű tanulását.

A produkciók között hallhattunk magyar népdalainkból, európai népek zenéiből, valamint a komolyzene minden művészeti korszakából ízelítőt bőven. Az egyéni hangszeres felállás mellett megszólaltak duettek, kamaraegyüttesek és osztályszintű produkciók.

Gratulálunk a szereplőknek! Jó volt újra együtt.

 

Leskó István

ének-zene tanár

programszervező

 

Beszámolóink
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Linkek
Fontos időpontok

„Kesjár 35” 2024. május 17.

Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés 2024. június 4.

Kesjár-nap/DÖK-nap 2024. június 14.

Ballagás 2024. június 21.

Tanévzáró 2024. június 22.

Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés