Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
image
image

Newsflash 1

Newsflash 8

Newsflash 7

Newsflash 6

Newsflash 5

Newsflash 4

Newsflash 3

Newsflash 2

img
img
img
img
img
img
img
img

NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY 2026

 

Ha idén a „Híres magyarok” a fókusz a „7 szokás” iskolaprofil mentén, soha jobbkor nem indulhat újra rég letett hagyományunk, a népdaléneklési verseny.

16 alsó tagozatos diákunk gyönyörűen felkészítve érkezett, az elfogódottság csak bájosabbá tette Őket. Akadt, aki Nagymamája hímezte felsőben, akadt, aki igazi férfi viseletes ingben lépett fel, szépek voltak és angyali hangúak.

Zsűrielnökünk szeretett volt igazgatóhelyettesünk és generációk kesjáros énektanára, Berente Imréné volt, a program gondos létrehozója, aki ajándékkal, jó szóval, igényes külsőségekkel készült, Kántorné Forgács Ágota. Vinnünk kell ezt a szép világot tovább – a gyerekek az iskola nyilvánossága, az „Ébresztőóra” alkalmával újra megdicsőülnek okleveleikkel.

Várjuk, hogy Szerényi Béla és a Bokros Trió, illetve a Muzsikás Együttes közeledő látogatása erős impulzust adjon kisdiákjainknak – folytassák az éneklést.

A népdalok „lecke volt az életről haladóknak” – gyönyörű dallamok, nagymélységű szövegek…

Köszönjük!

 

Fotó: Csordás-Berényi Adrienn

 

Életképeink
0020kesjar.jpg
Aktualitások
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
MUZSIKÁS EGYÜTTES 2026

MUZSIKÁS EGYÜTTES 2026 

  Ebben a tanévben csupa megtisztelő látogatás, ezek között egyik kiemelkedő zajlott ma: a Muzsikás együttes tartott „rendhagyó énekórát” nálunk. Meglepően kooperatív alsós, felső diákok, óriási tudású zenészek – ma is…

Teljes cikk...

DECATHLON KÉZILABDAKUPA 2026

DECATHLON KÉZILABDAKUPA 2026 

  Óriási teljesítmény - hatalmas elismerés az 1.a osztályos lányoknak és fiúknak is: megnyerték a Decathlon Kupát és aranyérmes lett a lány és a fiú csapat is. Több, mint 300 gyerek,…

Teljes cikk...

NEMZETKÖZI KARATEEREDMÉNY 2026

NEMZETKÖZI KARATEEREDMÉNY 2026 

  2026. április 25-én, szombaton Horvátországban, Kisszabadkán Tomory Áron (4.b) kiváló szerepléssel U12 korosztályban -39 kg-ban versenyezve bronzérmes lett. Gratulálunk Diákunknak és edzőjének, Kocsis Lászlónak!

Teljes cikk...

TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA 2026

TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA 2026 

Múlt hétvégén zajlott a Tollaslabda Diákolimpia Országos döntője Cegléden. AKesjár Iskola diákjai a Budaörsi Pegazus Tollaslabda Klub kötelékében kimagasló eredményt értek el. A Klub ötkesjáros tanulója a körzeti és a területi…

Teljes cikk...

7_SZOKÁS – MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT 2026

7_SZOKÁS – MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT 2026 

  Szinte kizárólag a Szülői VT elkötelezett, nagyvonalú munkájának köszönhető a gyönyörű délután, amelyen összegeztük, mit adott az iskolának az idei fókusz mentén, a „Híres magyarok” témában hirdetett művészeti pályázat. Sokadik…

Teljes cikk...

PROFI-T-ABILITY 2026

PROFI-T-ABILITY 2026 

Örömmel tudatjuk, hogy alábbi diákjaink a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium által szervezett Profi-t-ability logikai, logisztikai versenyen a következő eredményeket érték el: Egyéni helyezések: Gádorfalvi Mia                                   7.b    I. helyezés Pej Ádám…

Teljes cikk...

VIII. KÖRNYEZETVÉDELMI KONFERENCIA 2026

VIII. KÖRNYEZETVÉDELMI KONFERENCIA 2026 

  Szokásainknak megfelelően a Fenntarthatósági Témahét programjaival párhuzamosan hirdettük meg a környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos kiselőadások sorozatát. Jelentkező diákjaink most is nagyon alaposan dolgozták fel az adott témákat, sok esetben egyedül készülve,…

Teljes cikk...

A FÖLD NAPJA 2026

A FÖLD NAPJA 2026 

Ma délután „A Föld Napja” alkalmából az iskolát és környékét diákjaink megtisztították a szeméttől.   Ez egy ún. „jó környék” – nálunk is mindig rend van –,  meglepődtünk, hogy volt mit…

Teljes cikk...

MEZEI FUTÁS DIÁKOLIMPIA 2026

MEZEI FUTÁS DIÁKOLIMPIA 2026 

Gödöllőn, a mezei futás Diákolimpián diákjaink a szokott megbízhatósággal szerepeltek április 15-én. A II. korcsoportos lányok a mezei futás országos döntőjén 13. helyen végeztek:   Agatics Lili (4.b) El-Kordi Amira (4.a)…

Teljes cikk...

HATÁRTALANUL 2026

HATÁRTALANUL 2026 

  Iskolánk ismét sikerrel pályázott a Határtalanul programra. A „Királyok és fejedelmek útján Erdélyben” tanulmányi kiránduláson 50 hetedikes diákkal és 5 kísérő tanárral (Szabó István igazgatóhelyettessel, Dálnoki Anita és Forintos Judit…

Teljes cikk...

JIU-JITSU DIÁKOLIMPIA 2026

JIU-JITSU DIÁKOLIMPIA 2026 

Kovács Vince, a 3.b osztály tanulója ismét dicsőséget szerzett az idei Diákolimpián, a Jiu-Jitsu Gi grappling versenyszámban, országos III. helyezett lett egy nagyon erős mezőnyben. A tavalyi Diákolimpián már két versenyszámban…

Teljes cikk...

ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2026

ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2026 

A 2025/2026-os tanév Országos Úszó Diákolimpiáján elért gyönyörű eredményeink 7 diákunknak köszönhetőek, akik kimagasló egyéni helyezések mellett két országos bajnoki címet is megszereztek: Nyári Hanna (8.b) 100 m mell 1. helyezett…

Teljes cikk...

ZENGŐ7 2026

ZENGŐ7 2026 

Lassan 25 éves hagyományunk a reneszánsz ember, Leskó István tanár úr „projectje”, a Zengő7. Mikor odakinn madárdal, tavasz, zsongás, idebenn egy hétig minden nap az első 3 szünetben zenei produkciók sora…

Teljes cikk...

FUTBALLDIÁKOLIMPIA 2026

FUTBALLDIÁKOLIMPIA 2026 

Az 5-6. évfolyam körzeti futballdöntőjén ma derekasan küzdöttek tehetséges, akaraterős fiaink. 1 ponttal maradtak le a továbbjutásról – pedig ma veretlenül mentek előre. A II. helyezésért is szívből gratulálunk a fiúknak…

Teljes cikk...

ISKOLAKERT - ALAKUL 2. 2026

ISKOLAKERT - ALAKUL 2. 2026 

Ma Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van – ideje az oltásnak, átoltásnak, a fecskék is hazatalálnak. Leskó István tanár úr az iskolakert újabb parcelláit „népesíti” majd be a szaporodó érdeklődő diákok keze munkájával,…

Teljes cikk...

ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY 2026

ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY 2026 

Örömmel tudatjuk, hogy az alábbi diákok a Zrínyi Ilona Dél-Pest vármegyei fordulójában a következő eredményeket érték el: Kovács Máté                         2. évfolyam                                          XVII. helyezett      Takács Barka Lilla               5. évfolyam                                          I. helyezett…

Teljes cikk...

ZENGŐ7 – SZERÉNYI BÉLA ÉS A BOKROS TRIÓ 2026

ZENGŐ7 – SZERÉNYI BÉLA ÉS A BOKROS TRIÓ 2026 

  23. éve Leskó István tanár úr heroikus munkával, egy teljes hétre magas produkciókat és „utcazenélést” gyönyörűen kombinálva „Zengő7”-tel ajándékoz meg bennünket: idén a nyitóóra megtisztelő vendéggel zajlott – Szerényi Béla…

Teljes cikk...

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TÚRA 2026

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TÚRA 2026 

Iskolánk természettudományos érdeklődésű tanulói vettek részt a Nemzeti Innovációs Ügynökség által meghirdetett programon a Fővárosi Nagycirkuszban. A „Tudományos Csodák Cirkusza” keretében találkozott a tudomány és a cirkuszművészet, lélegzetelállító produkciókat és izgalmas…

Teljes cikk...

SZÜLŐK AKADÉMIÁJA 3. 2026 – DR. PÉCSI RITA: A GYERMEKNEVELÉS MAI KIHÍVÁSAI

SZÜLŐK AKADÉMIÁJA 3. 2026 – DR. PÉCSI RITA: A GYERMEKNEVELÉS MAI KIHÍVÁSAI 

Komolyra fordultak a dolgok – egyre többen vagyunk. Pedig odakinn időközben tavasz lett, növekszik az év vége előtti kimerülés – mégis: kb. az iskolaközösség felét képviselte valaki… szülők, nagyon sokan, nagyszülők,…

Teljes cikk...

OKM 2025 KÉPESSÉGPONTMEDIÁN

OKM 2025 KÉPESSÉGPONTMEDIÁN 

  Forrás: OH Diagram: Enyedi Krisztián

Teljes cikk...

MÁRCIUS 15. MEGEMLÉKEZÉS 2026

MÁRCIUS 15. MEGEMLÉKEZÉS 2026 

A 8.b igen sűrű felvételi időszaka ellenére elgondolkodtató, öniróniával árnyalt jelenettel emlékezett: Kerekes Mónika tanárnő Hunfalvy családja prizma volt, amin át számos megvilágításban nézhettünk nemzeti sorsunkra - forradalomra, Habsburgságra, osztrák udvarlóra……

Teljes cikk...

VÁROSI ÜGYELET 2025-2026

VÁROSI ÜGYELET 2025-2026 

  Tisztelt Szülők!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tavaszi szünet idején (2026. 04. 02-10. – 5 munkanap) a városi ügyeletet a Kesjár Csaba Általános Iskola biztosítja munkanapokon 7.30-től 16.30-ig. A jelentkezési adatlapot honlapunkon…

Teljes cikk...

SZÜLŐK AKADÉMIÁJA 2. 2026 – BEDŐ IMRE: A FÉRFIENERGIA HÉT FORRÁSA

SZÜLŐK AKADÉMIÁJA 2. 2026 – BEDŐ IMRE: A FÉRFIENERGIA HÉT FORRÁSA 

  Komolyan hisszük, hogy az iskola, a tanár hatóköre nagy: így életre keltettük régi programunkat, új lendülettel – a „Szülők Akadémiája” remek szinergia előadó-tanár-szülő között. Megint megtisztelően nagyhatású előadónk volt: Bedő…

Teljes cikk...

REpont

REpont 

Kedves Szülők, kedves Partnereink!   Az alábbi QR-kód beolvasásával támogathatják Alapítványunkat palack- és üvegvisszaváltásnál, ha ezt szívesen tennék.   Nagyon köszönjük a kezdeményezést a szülőknek!   Alkonyi Krisztina igazgató  

Teljes cikk...

TÁJÉKOZTATÁS ingyenes tankönyv bevezetéséről

TÁJÉKOZTATÁS ingyenes tankönyv bevezetéséről 

TÁJÉKOZTATÁS   Tisztelt Szülők!   A Kormány 1265/2017. (V.29.) határozata értelmében az eddig felmenő rendszerben történő ingyenes tankönyvellátást a 2017/2018-as tanévtől egy ütemben vezeti be az 5-8. és 9. évfolyamokra. Ezen…

Teljes cikk...

Diákigazolvány igénylés

Diákigazolvány igénylés  

  Általános tájékoztató a teljesen elektronikus diákigazolvány igénylési folyamatról   1) Általános tudnivalók: 2011. december 30-án megjelent az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) kormányrendelet. A Korm. rend. rendelkezései alapján 2012.…

Teljes cikk...

Jogi nyilatkozat - Fotó, videó

Jogi nyilatkozat - Fotó, videó  

  Az iskolánkban zajló eseményekről videófelvételek és fotók is készülhetnek, melyeket a későbbiekben az esemény, illetve az intézmény népszerűsítése céljából kívánunk felhasználni. Kifejezett nemleges nyilatkozat hiányában a 2013. évi V. törvény…

Teljes cikk...

Méhnyak-rák elleni védőoltás 2015

Méhnyak-rák elleni védőoltás 2015 

  Tisztelt Szülők!   Szíves figyelmükbe ajánlom Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő Testülete 38. §-t, mely a 13-18  éves lányok részére a méhnyak-rák kialakulásáért felelős humán papilloma vírusfertőzés (HPV) okozta megbetegedés elleni…

Teljes cikk...

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Beszámolóink
NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY 2026 NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY 2026

  Ha idén a „Híres magyarok”...

NYÍLT NAP LEENDŐ ELSŐSÖKNEK 2026 NYÍLT NAP LEENDŐ ELSŐSÖKNEK 2026

  Megint, mindig, sokan, most talán a szokottnál...

ISKOLAKERT - ALAKUL 1. 2026 ISKOLAKERT - ALAKUL 1. 2026

  Akkor elkezdjük, idén is: mert továbbra...

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Osztályprogramok
A MI NAPUNK... A KESJÁRBAN 2023 A MI NAPUNK... A KESJÁRBAN 2023

  Tavaly összekötöttünk véglegesen két hagyományt:...

DIÁKOLIMPIA 2021 DIÁKOLIMPIA 2021

Nagyon büszkék vagyunk azokra a diákokra, akik ma versenyeztek...

OKTÓBER 6. 2021 OKTÓBER 6. 2021

  „Miért látom én sírboltnak a balzsamos völgyet…?”...

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Pillantás Fotókör
Linkek
Fontos időpontok
Pályaorientációs nap
2025. szeptember 18.
Az aradi vértanúk napja - megemlékezés
2025. október 6.
Tantestületi továbbképzés
2025. október 9-10.
8. osztályosok továbbtanulási tájékoztatója
2025. október 14.
1956-os forradalom – ünnepély (okt.23.)
2025. október 22.
Őszi szünet
2025. október 24-31.
Iskolai karácsony
2025. december 18.
Téli szünet
2025. december 22-2026. január 2.
A Magyar Kultúra Napja - megemlékezés
2026. január 22.
Az I. félév utolsó napja
2026. január 23.
Középiskolai írásbeli felvételi vizsga
2026. január 24.
Félévi értesítők kiosztása
2026. január 30.
7 szokás - Sikereink ünneplése
2026. január 30.
Kommunista és egyéb diktatúra áldozatai - megemlékezés
2026. február 25.
Nyílt nap a leendő első osztályosok szüleinek
2026. március 10.
1848-as szabadságharc - ünnepély
2026. március 13.
Tavaszi szünet
2026. április 2-10.
A Holokauszt áldozatai - megemlékezés
2026. április 16.
Leendő első osztályosok beiratkozása
2026. április 23-24.
7 szokás – Sikereink ünneplése/családi nap
2026. május 29.
Nemzeti Összetartozás napja-megemlékezés
2026. június 4.
Kesjár-nap/DÖK VT-nap
2026. június 5.
Tanulmányi kirándulások
2026. június 11-12.
Ballagás
2026. június 19.
Tanévzáró
2026. június 20.
 
Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
Porta: 06-20-385-5206
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu
igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcsabaiskola.hu

        
 
Üzenetküldés