„Utunk irányát magunkban
hordjuk, és magunkban égnek
az örök, sorsjelző csillagok.”
A Szerb Antal-idézetet a 8.a meghívója hozta, és estére mindannyian átitatódtunk az érzéssel: mindent megtehetünk, mindent adhatunk vagy megtagadhatunk, ezek a fiatalok felelnek magukért, sorsukat viszik.
Elballagtak hát… magunk mögött hagyjuk a kríziseket, eltesszük tapasztalatnak a csalódásokat: már csak a szépet látjuk ilyenkor… hogy felnőttek, hogy tiszták, remény szerint erősek és bátrak.
Nem emlékszünk ilyen megható búcsúra: ezek a fiatalok ma összekapaszkodtak az indulás előtt – gyönyörű volt!
Nem feledjük Őket – hozzátettek a kesjárossághoz, elviszik identitásnak, a legszebbeket kívánjuk Nekik!