Erdélyiné Kovács Erzsébet, Zsóka néni vagyok.  32 évvel ezelőtt, Egerből költöztem Budaörsre. Az 1. sz. Általános Iskolában kezdtem dolgozni, ahol napközis nevelő voltam. A Kesjár Csaba Általános Iskolában megnyitása óta, 27 éve tanítok. Egyszerű vidéki szüleimtől, tanítóimtól kaptam azt a szilárd, tiszta értékrendet, amely pedagógus pályám meghatározó eleme.

 A tanítás nem a munkám, hanem a hivatásom. Mivel nagyon sok időt vagyunk együtt a gyerekekkel az iskolában, nem mindegy, hogy hogyan töltjük azt el.  Tudom, hogy szeretettel mindent el lehet érni és meg lehet oldani. Vallom, hogy a gyermekeket sok türelemmel, törődéssel kell átsegíteni az óvodából az iskolába, hogy könnyebb legyen nekik a beilleszkedés és aztán a tanulás. Fontosnak tartom egymás tiszteletét, elfogadását, a jó osztályközösség kialakítását, amely szintén hozzájárulhat az otthonosság érzéséhez.

A hagyományos tanítási eljárások mellett nyitott vagyok új módszerek megismerésére, alkalmazására, hogy ezzel is élményszerűbbé tegyem az órákat. A délelőtti tanulást igyekszem sok egyéb programmal színesíteni, mert abból legalább annyit tanulnak a gyermekek, mintha a padban ülnének. Nagyon fontosnak tartom a szociális kompetencia fejlesztését is, ezért szívesen alkalmazom a 7 szokás életvezetési program nyújtotta lehetőségeket.

Állandó délutáni programként két szakkört is tartok a gyerekeknek.  Az „Agytorna” táblajáték szakkörön fejlesztem a problémamegoldó gondolkodásukat, logikájukat, térlátásukat, stratégiai képességüket. Az „Ügyes ujjak” kézimunka szakkörön pedig hagyományos varrás, hímzés, kötés horgolás alapjaival ismertetem meg azokat, akiknek ehhez kedve van.

Szeretem, támogatom a sportot, a zenét, szívesen olvasok. Jelenleg ugyan kevesebb időm jut ezekre a tevékenységekre, mert a hivatásom és a családom mellett a tanulás tölti ki időm nagy részét.           A Károli Gáspár Református Egyetem másodéves hallgatója vagyok, szakvezető mentor szakirányon, ahol 2016 júniusában fogok diplomázni.

Délutáni pedagógustársam Kiss Bettina kolléganőm, aki fiatalos lendülettel, nagy lelkesedéssel, mindenben együttműködve folytatja a délelőtti munkát.

Szeretettel várjuk azokat a kisgyermekeket, akik szeretnék velünk kezdeni iskolás éveiket!

Beszámolóink
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Linkek
Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés