Aktualitások

NEMZETKÖZI KÉZILABDASIKER - KESJÁROSSAL 2024

A „Prague Open” néven ismert nemzetközi évnyitó tornán a férfi felnőtt, a női U16-os, valamint két csapattal a férfi U16-os utánpótlás-válogatottjaink vettek részt. A férfi utánpótlás-válogatottak az U17-es, míg a női ifjúsági csapatunk a felnőtt mezőnyben mérette meg magát. Utóbbiak számára egy visszalépés folytán lehetősége nyílt az U17-es mezőnyben is megmérkőzni, ahol a szlovák és a cseh korosztályos válogatottak ellen játszhattak. A tornáról és az elért eredményekről a szövetségi kapitányok számoltak be, továbbá Neukum Tamás szakágvezető is értékelte a válogatottak szereplését.
 
Jónás Judita női U16-os strandkézilabda-válogatott szövetségi edzője: – A teremszezonból egy kicsit kiszakadva Prágában vehettünk részt tornán a női utánpótlás strandkézilabda-válogatottal, amely az első közös versenyünk volt a lányokkal. A csütörtöki kiutazásunkat követően péntek délelőtt két utánpótlás-válogatottal mérhettük össze az erőnket. Mindkét mérkőzésen a kezdeti izgalom legyőzése után rendkívül ügyes, ötletes megoldásokat láthattunk a lányoktól. Ezeket követően délután a felnőtt torna is elkezdődött, ahol kiütköztek az első közös torna jelei, azonban a játék mérkőzésről mérkőzésre fejlődött, így vasárnap két győzelemmel tudtuk zárni a tornát. Összességében nagyon hasznos hétvégét tudhatunk magunk mögött, nagyon élveztük a közös munkát és nagyon vártuk ezeket a mérkőzéseket, amelyek közben igyekeztünk jobban megismerni egymást. Mindemellett külön figyeltünk arra, hogy minden játékosunk ugyanannyi időt töltsön a pályán. Remélem, a lányok is felejthetetlen élménnyel gazdagodtak és még számtalan ehhez hasonló emléket szerezhetünk közösen!
 
Gulyás István, a férfi felnőtt strandkézilabda-válogatott szövetségi kapitánya: – A Prága Open, mondhatni, már a szokásos évnyitó tornánk, ahol idén is képviseltettük magunkat. Az idei évben olyan játékosoknak volt lehetősége megmutatni tudásukat a felnőtt válogatottban, akik korábban az utánpótlás-válogatottban játszottak és még nem kaptak szerepet a nemzeti csapatban. Összességében elégedettek voltunk a játékosok teljesítményével, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a jövővel kapcsolatban. A tornán a 3. helyet szereztük meg, amelyhez szeretnék gratulálni a csapatnak!
 
Császár Ferenc, a férfi U16-os strandkézilabda-válogatott szövetségi edzője– Örülünk, hogy sikerült két csapattal is részt vennünk a tornán. Úgy gondolom, hogy a kiválasztásnak ezen szakaszán a játékosok napról-napra tudnak meglepetéseket okozni és rengeteget fejlődnek. Jó volt látni téthelyzetben is, hogy bizonyos szituációkra hogyan reagálnak a srácok. Rengeteg hasznos visszajelzést kaptunk, amelyekre a jövőben lehet építeni. Az egyik csapatunk 5. helyen végzett, a másik pedig megnyerte a tornát. Ám a legfontosabb, hogy láttuk az arcokon mennyire élvezték a srácok ezt a pár napot és igyekeztek a jelenlegi tudásuk legjobbját nyújtani. Megyünk tovább, dolgozunk és készülünk a nyári Európa-bajnokságra, amelyen nem titkolt célunk a jövő évi világbajnokságra való kvalifikáció megszerzése. Szeretnénk gratulálni a játékosoknak és köszönetet mondani a kluboknak, hisz teljes mértékben együttműködnek, segítve az építkezést és a közös munkát!
 
Neukum Tamás, szakágvezető: – Nagyon nagy fontossággal bír, hogy a világversenyek előtt ennyi idővel már lehetősége van válogatott csapatainknak a közös munkára. Ahogy a szövetségi edzők nyilatkozataiból is kiderül, rendkívül hasznos volt ez a torna, de alapvetően a folyamatos munka az, ami a leginkább kiemelendő. A strandkézilabda szakág nevében ezúton is köszönöm a lehetőséget és a támogatást a szövetségünknek, valamint a kluboknak az együttműködést. Reményeim szerint az egyesületekben dolgozó edzők, vezetők is érezni fogják, hogy minden egyes alkalom után egyre jobb és jobb képességekkel rendelkező játékosokat adunk vissza, akik nem mellesleg mentálisan és pszichésen is feltöltődve, nagyobb motivációval folytatják a munkát.

A továbbiakban ifjúsági válogatott csapataink a nyáron Várnában megrendezésre kerülő utánpótlás Európa-bajnokságra, míg férfi válogatottunk a júniusi kínai világbajnokságra készül. Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is!

A tornán résztvevő játékosok:
Férfi felnőtt strandkézilabda-válogatott:
Csákay Botond, Csuka Balázs, Hajdu Balázs, Hajdú Péter, Hován Bulcsú, Istvanovszki Dániel, Neukum Csanád, Racskó Máté, Rozmán Bence, Sápi Adorján, Zentai Márk

Stáb:
Gulyás István – szövetségi edző
Hajdu Tamás  edző
Priczel Bence – technikai vezető
Szűcs Antal – masszőr

Férfi UP strandkézilabda-válogatott (A):
Ablonczy Ármin, Bai Richárd, Forgács Márkó, Habda Bence, Házi Imre András, Kaló Barnabás, Knob Samu Máté, Nagy Bendegúz, Paczulák Dominik, Plop Ákos, Tarjányi Dániel

Férfi UP strandkézilabda-válogatott (B):
Béres Barnabás, Hajdu Máté, Hargitai Levente, Juhász Álmos István, Klinger Alex, Németh Péter, Pintér András, Révai Olivér, Szabó András, Terjék Kristóf, Tupcsia Márk, Záray Zétény

Stáb:
Császár Ferenc – szövetségi edző
Tóth Zoltán  edző
Priczel Bence – technikai vezető

Női UP strandkézilabda-válogatott:
Bohner Zsanett, Bozsó Kitti, Debreczeni Lora, Eisler Anna, Gerzanics Csenge, Göllner Sára, Jakab Anna, Kanti Zsófi, Koczkás Viktória, Kolonics Dorka, Köteles Míra, Nickl Luca, Szentirmai Sáfély Csillag, Tamás Patrícia

Stáb:
Jónás Judit – szövetségi edző
Győri Ágnes  kapusedző
Varga Dénes  masszőr, erőnléti edző
Cseh Balázs – technikai vezető

 

Forrás: 

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG

https://www.mksz.hu/cikk/5358?fbclid=IwAR2FGBqf5ue76qvPuGM0zu8Bm4NPtm0IyUt7-CY3tEvgnSoVk16Mi8dgSzc

 

Életképeink
0020kesjar.jpg
Linkek
Iskolánk elérhetőségei

Kesjár Csaba Általános Iskola

2040 Budaörs, Őszibarack utca 29.
 
Titkárság Tel.:06-23-415-607
Tanári: 06-23-415-551
OM szám: 037740
 
e-mail:
kesjarcs @kesjarcs.edu.hu

igazgato @kesjarcs.edu.hu

web: www.kesjarcs.edu.hu

 
 
        
Üzenetküldés